A csecsemőknek születésüktől kezdve az elsődleges kommunikációs eszközük a sírás. Ez nem is nevezhető még igazából sírásnak, inkább egyfajta hangadás, mely hosszított magánhangzók sora: óóóó, ááááá, eeee… A csecsemő ezekkel a hangokkal jelez a környezetének, ez akarattól független reflex. Az édesanya, édesapa erre a jelzésre válaszol: felveszi, megnyugtatja, simogatja, beszél hozzá, ringatja.

Ez a babákat megnyugtatja és idővel megtanulják, hogy efféle jelzéssel kielégítik a szükségleteiket: megetetik, tisztába rakják, megölelik, megvigasztalják őt. Ezért nagyon fontos ez az elsődleges, legősibb kommunikáció. Elhanyagolt szülők gyermekeinél, vagy gyermekotthonokban megfigyelték, hogy nem sírnak egy idő után a csecsemők, leszoknak róla. Mivel nem kapnak adott pillanatban választ a jelzéseikre, nincs lehetőségük megtanulni azt, hogy a hangadás egyfajta kommunikációs eszköz. Ezért nagyon fontos, hogy ne hagyjuk sírni a gyermekeket (nem tudjuk „elrontani”őt!), mert szüksége van az azonnali reagálásra, ha jeleznek felénk. Gondoljunk csak bele, mennyi minden új nekik a „kinti” létben: a zajok, fények, hangok, szagok… minden új még számukra és sokszor félelmetes nekik a világ.

Szükségük van az édesanya ölelő karjára, a testközelségre, az ismerős szívdobogás hallatán, az édesanya, édesapa hangjára, illatára tudnak megnyugodni.

Szép lassan az édesanya, édesapa differenciálni tudja a sírásokat: éhes, fáradt a baba, vagy éppen tisztába kell őt rakni, esetleg fáj a hasa.

Az újszülött már figyeli a környezete hangjait, fényes, mozgó tárgyakra felfigyel egy-egy pillanatra, 4 hetesen idegeneket is észrevehet. Játékokat, tárgyakat akkor észlel, ha közvetlen elé rakjuk, test középvonaláig követi is ezeket szemével.

Hangra összerezzen, vagy viselkedése, testtartása megváltozásával reagál. Egy pillanatig képes arcra nézni. Szemét a tárgy felé fordítja, néhány másodpercig rá fókuszál.

Több szempontból fontos, hogy sokat beszéljünk a babánkhoz: megnyugtatja őt az ismerős hang, melyet már az anyaméhben is hallott, egy-egy rutinfeladatot (pelenkázás, fürdetés, öltözés…) jobban meg tud szokni, ha elmeséljük neki, hogy mi s történik vele. A beszédfejlődésre is jótékonyan hat, ha minél többet hallja az anyanyelvét.

A csecsemő két hónapos korára a szülők már különbséget tudnak tenni a különböző sírások között, mellyel a baba az éppen aktuális állapotáról ad jelzést. Ekkortájt fedezi fel a baba a saját hangját, melyet örömmel próbálgat is. Megkezdődik a gőgicsélés korszaka, mely torokhangokból állnak: a,ő,e,o,u…

A beszélő szemét, száját figyeli. A szülők a gyermekük hangadásait ismételgetik, reagálnak ezekre, így megkezdődik a babákkal történő első párbeszéd. 

6 hetes korban jelenik meg a csecsemőknél az ún. szociális mosoly, mely már akaratlagos megnyilvánulás: a környezetében lévő arcokra visszamosolyog, még nem tesz különbséget ismerős és ismeretlen emberek között. Zajra, hangokra odafigyel, fejét odafordítja. Szemével követi a tárgyakat, játékokat, emberek mozgásait. Középvonalban vízszintes irányban mozgó tárgyat tekintetével követ. Két kezét képes összetenni.

A három hónapos baba már gagyorászik. Körülbelül 200 féle hangot képes produkálni, mely a világ minden tájának nyelvében előfordulnak, nem csak az anyanyelve hangkészletében. A csecsemőben tudatosul, hogy ezeket a hangokat ő adja ki, ez rendkívül tetszik neki, hosszabb ideig is ismételgeti saját magát. Idővel az anyanyelvében hallott hangok maradnak csak a repertoárjában, a többit kiszelektálja hangkészletéből. A felnőttek hangjait próbálja utánozni, így indul meg a gagyogás: ebü, ábű, bábá, de…. Szemével keresi a hangforrást.

Megjelenik a spontán mosoly. Kar-láb, vagy fejmozgásokkal jelzi, hogy várja, felvegyék. Környezetét figyeli, egyik tárgyról a másikra néz.

A kezébe tett játékra ránéz, követi szemével a mozgó, élénk színű, színes tárgyakat.

A távolságot még nem képes bemérni, így csak néha, véletlenül fogja meg a környezetében lévő dolgokat. Függőleges irányban mozgó tárgyakat tekintetével követ.

Négy hónapos korára a babának az egyik kedvenc időtöltése lesz a gagyorászás. Beszédében megjelennek a mássalhangzók: m, b, p (ajakhangok) és t, d (foghangok). Hang felé fordul, szemével és fejével lokalizálja.

A gagyogás mellett szereti a kezét nézegetni, a kezében lévő játékokat figyelni, tanulmányozni. Tekintetével hosszan követi a tárgyakat fekvő helyzetben, megjelenik a tekintetváltás (egyik tárgyról a másikra néz).

Sokat fejlődik a szem-kéz koordinációja, képes már akaratlagosan tárgy felé nyúlni.

Két tárgyat is tud a kezében tartani egyszerre.

Öt hónaposan felismeri az ismerős hangokat, ezekre reagál is nevetéssel, hangadással. Ismerős arcokra mosolyog, nevet.

Körülbelül 5 napig képes visszaemlékezni a személyekre. Ha ennél több nap telik el a találkozások között, ismeretlen számára az adott személy. Beszédhang felé fordul, szemével és fejével lokalizálja. A csecsemő nagyon szeret játszani a hangjával, ekkorra már két hangot mond ki egyszerre: pe, de, ma, ba… A szopómozgás folytatásaként ezek inkább ajakhangok.

Szereti nézegetni tükörképét, mosolyog erre, bár még nem tudatosul benne, hogy saját magát látja.

Fél éves korban egyre többször utánozza saját beszédét, megjelennek a hosszabb szótagsorok, mint pl. mamama, dedede… Ezek még nem hordoznak jelentéstartalmat, pusztán kedvtelésből ismételgeti ezeket. Nyitottá válik a környezetével folytatott párbeszédre.

Egyik kezéből átveszi a játékot a másikba, csörgőt aktívan rázza. Megörül, ha ismerős személyek közelednek hozzá, azonban az ismeretlen arcoktól sok esetben megriad, félni kezd tőlük. Nagyon szereti utánozni környezete gesztusait, mimikáját.