Hírek

Aludj el, kisember!

baba alvás

Napjainkban igen sokat lehet olvasni az egészséges táplálkozásról, a rendszeres mozgás jelentőségéről, azonban kevés szó esik az alvás életfontosságú szerepéről.

A csecsemőket rengeteg információ éri napközben, számos új dolgot kell megtanulniuk, ezért napjaik nagy részét alvással töltik. Az alvás segíti az emlékezési, tanulási folyamat befejeződését. A tanulási folyamatokhoz az agykéregben található idegsejtek között új kapcsolatoknak kell kialakulniuk, megszilárdulniuk. Ehhez a szervezetnek alvásra van szüksége.

A nyugodt alvásért többek közt a melatonin nevű anyag felelős, mely az agyban található tobozmirigyben termelődik. Ez a sötétedéssel kezd termelődni a szervezetben és hajnalban egyre csökken a termelődése. Így alakítja ki a bioritmust az ember életében is. Ezért is fontos, hogy időben próbáljunk nyugovóra térni, hisz a pihentető alváshoz erre a hormonra van szüksége szervezetünknek.

Az alvás első óráiban maximumát éli a növekedési hormonok termelése, csökken a kortizol, a stresszhormon mennyisége, s csak a reggeli órákban lesz belőle megint több.

Megfelelő mennyiségű és minőségű alvás elengedhetetlenül szükséges a testünk regenerálásához, az agy felfrissüléséhez, az emlékek feldolgozásához, a stressz kipihenéséhez, és ahhoz, hogy elkerüljük a fáradékonyságot, kialvatlanságot.

Együtt vagy külön?

Számos szakirodalom azt támasztja alá, hogy az a gyermeknek és szülőnek a legideálisabb, ha együtt alszanak. Vannak családok, akik közös ágyban alszanak gyermekükkel, van, ahol csak a szoba a közös. Sok esetlen az együttalvást a lehetőség szüli, hisz egy szoba áll rendelkezésre az egész családnak.

Amíg kis csecsemő van a családban, praktikus az együttalvás. Ha mellettünk fekszik gyermekünk (akár külön kiságyban), hamarabb meghalljuk az ébredést megelőző jeleket: fészkelődés, dünnyögés, szaporább levegővétel… Így egyből gondoskodhatunk babánkról, azonnal meg lehet szoptatni, nyugtatni. Ezáltal elkerülhető, hogy teljesen felébredjen gyermekünk és így hamarabb vissza tud aludni.

Vannak családok, ahol viszont úgy találják jónak, ha a baba mihamarább külön szobába kerül. Mindig azt kell figyelembe venni, hogy a család összes tagjának jó legyen az a felállás, melyet közösen kialakítanak.

Mi történik, ha keveset alszik a gyermek?

Sok szülő panaszkodik arról, hogy nagyon későn tudja gyermekét alvásra bírni és az esti procedúra nap, mint nap rémálom. Pedig igen fontos, hogy ki legyen elégítve a gyermekek alvásigénye (babák esetében átlag 12 óra, óvodás-iskolás korú gyermekek esetében 10 átlag 10 óra éjszakánként). Néhány következménye az alváshiánynak a teljesség igénye nélkül:

  • figyelemzavar
  • hiperaktivitás
  • levertség
  • agresszió
  • depresszió, szorongás
  • gyenge koncentrációs készség
  • elhízás, testsúly növekedés
  • tanulási nehézségek
  • legyengült immunrendszer

Mit tehetünk szülőként?

Nagy felelősségük van a szülőknek abban is, hogy gyermekük ne váljon „rossz alvó”-vá. Íme néhány praktikus tanács a nyugodt estékhez:

  • Alakítsunk ki esti rituálékat! A gyermekeknek fontos, hogy egy-egy napszakhoz rituálékat rendeljünk. Így az estékhez hozzá tartozik a vacsora, fürdés, fogmosás, mese, éneklés…
  • Időben kezdjük el az esti készülődést! Számoljuk ki, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy minden gyermekünk időben ágyba kerülhessen. Spórolhatunk időt azzal például, ha nagyobb gyermekeinket egyszerre fürdetjük.
  • Legyen kielégítve a napi mozgásigény-lehetőleg a szabad levegőn!
  • Figyeljünk oda az esti játékokra! Elalvás előtt legalább két órával nem szabad tévét nézni, számítógépes játékokat játszani, mert a gyermek idegrendszerét felpörgetik és nem lesz ideje a lenyugvásra. Meséljünk inkább diavetítővel, vagy könyvből! Ne játszunk elalvás előtt olyan játékokat, melyek felélénkítik gyermekünket, inkább nyugodtabb együttlétet biztosítsunk számára, mintegy átmenetként az ébrenlét és alvás között.
  • Alakítsuk ki a megfelelő alvóhelyet! Szellőztessünk ki alaposan elalvás előtt, legyen kényelmes fekvőhely, ne legyen túl meleg a szobában és nyugalom, csend vegye körül a gyermeket!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.